Visszamérés: Kompetencia alapú teljesítményértékelés a Szegedi Biológiai Kutatóközpont gazdasági-, műszaki- és üzemeltetési szervezete számára

Cégünk 2020 novembere és 2021 januárja között valósította meg a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) (http://www.brc.hu) első kompetencia alapú teljesítményértékelését. Ennek keretében 67 fő értékelése történt meg, és a megkapott értékelések kézhezvétele után az SZBK vezetői megtartották a személyes interjúkat. Azt a visszajelzést kaptuk az SZBK vezetőitől, hogy a kollégák komolyan vették a teljesítményértékelés során rögzített véleményeket és együttműködőek voltak a szóbeli értékelés során. Az értékeléseket megfontolásra érdemesre ítélték és vezetőikkel a munkavégzésükre vonatkozó konkrét megállapodások is születtek.

A jól és hatékonyan működő munkakapcsolat miatt az SZBK idén tavasszal újra megkereste cégünket, hogy folytassuk a már megkezdett munkát és történjen meg a visszamérés is. A Qualitas T&G Kft. meggyőződése, hogy egy teljesítményértékelési rendszer akkor válik valóban működőképessé, hatékonnyá és akkor szolgálja leginkább a munkavállalók érdekeit, ha azt több alkalommal is használják, ezáltal összehasonlítható eredményeket kapunk – egyéni, osztály és szervezeti szinten is.

A 2022 áprilisában zajló a „Teljesítményértékelés a gazdasági-, műszaki- és üzemeltetési szervezet (GMÜSZ) számára” projekt keretében 66 fő teljesítményértékelésére került sor, melyből 56 fő visszamérése is megtörtént.

A teljesítményértékelés határideje ugyan szoros volt, de ki tudtunk indulni az előző teljesítményértékelési rendszer tapasztalataiból.

A folyamatot ismét egy vezetői műhelymunkával kezdtük, melynek során egyrészt a kompetenciamátrix felülvizsgálata történt meg, másrészt az eddigi mérések tapasztalataiból okulva az egyes kompetenciákra vonatkozó állítások jó részét átírtuk annak érdekében, hogy érthetőbbé váljon a munkatársak számára. Az alapkompetenciák, a szakmai kompetenciák és a vezetői kompetenciák meghatározását alapvetően az SZBK GMÜSZ vezetői alakították ki, szakértőink a beszélgetést tapasztalatukkal támogatták és irányították. Ennek eredményeképpen most egy letisztultabb, egyértelműbb rendszert kaptunk, amely immár jobban illeszkedik az SZBK szervezeti stratégiájához.

A kompetenciaértékelés alapja tehát a műhelymunka során meghatározott alap, szakmai és vezetői kompetenciaelvárások voltak. Az alap kompetenciák meghatározása mindenkire egységesen történt, míg a szakmai kompetenciák munkakörönként eltérőek voltak annak érdekében, hogy a lehető legjobban tükrözzék a szervezet elvárásait az adott munkakörre vonatkozóan. Vezetői kompetenciák természetesen csak azokra vonatkoztak, akik vezetői beosztásban dolgoznak.

A kialakított kompetenciamátrix ismeretében minden kolléga számára elkészítettük azt az egyénre szabott értékelő kérdőívet, amely az önértékelésen kívül a vele egy szinten dolgozó kollégák, a közvetlen felettes, és ha vannak beosztottak, akkor az ő véleményüknek felmérését tette lehetővé.

Az SZBK GMÜSZ vezetői határozták meg, hogy az értékelés során ki kit értékeljen. A 2020-as értékelés tapasztalati alapján azt javasoltuk nekik, hogy egy személynek átlagosan 7-8 értékelője legyen, ezáltal tudunk valóban összehasonlítható eredményeket kapni. A 2020-as teljesítményértékelés kitöltési rátája 94%-os volt, és abban bíztunk, hogy még ez a szám is növekedni fog. 2022-ban ez a szám kis mértékben nőtt, 95% volt (de hozzá kell tenni, hogy a SARS-CoV-2 okozta megbetegedések csökkentették a kitöltési számot).

A kérdőívet elektronikus úton, az internet segítségével töltötték ki a kollégák. A felmérés anonim módon zajlott, az egyéni válaszok semmilyen formában nem kereshetők vissza. Összesen 66 egyéni kérdőívet készítettünk, és 534 db kitöltéssel számoltunk.

Az adatfelvétel alapján elkészítettük az egyéni visszajelzéseket, valamint osztály és szervezeti szintű elemzést és javaslatokat állítottunk össze. Ezen kívül elvégeztük – minden egyénre vonatkozóan, ahol releváns – az előző eredményekkel való összevetést, és kiemeltük a pozitív irányú változásokat. Az osztály és szervezeti szintű összehasonlítást is megcsináltuk, és ezek együttes eredményeképpen bízunk abban, hogy a TÉR valóban hatékony és ösztönző rendszer lesz a vezetés kezében, és a szervezeti fejlődés is megvalósul.

Az SZBK számára átadott anyagban bővebben megfogalmaztuk, hogy a két teljesítményértékelés eredményei alapján milyen fejlesztési irányokba lehet elindulni, illetve azt is, hogy milyen kompetenciafejlesztési javaslataink vannak, például képzések, csapatépítés, tréningek, mentorálás és business coach ülések. Bízunk abban, hogy a közös munkát tovább folytatjuk az SZBK GMÜSZ folyamatos fejlődése érdekében.